Budapest. Maxer3dUnlimited. Ja. Jé. Buddha...3an csakmegoldjuk.

Életképtelen életképek elnéptelenedett véges léptek elkényeztetett széles lények véletlenszerű véres kések

 

Taigetosz Rulez

2010.06.07. 11:35

 Plutarkhosz, a Kr. u. 2. században élt görög író így számol be a Taigetosz-hegyhez kötődő szokásokról: ?Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel. (...) De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába - azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad." (Lükorgosz életrajza, 16. Muraközy Gyula fordítása) A fordítás némileg pontatlan: a görög szöveg szerint a gyereket nem bedobták, hanem kitették (apopempomenon) a szakadék szélére. 

A kitett gyerekekre egyébként nem mindig várt halál. Előfordult, hogy egy gyermektelen házaspár vette magához a gyermeket, a kitett lánygyerekeket pedig gyakran prostituálttá nevelték az ezzel foglalkozó pornoboszkoszok.

Na. Szerintem megvoltak az előnyei maradjunk ennyiben :)

"Ne legyetek már ilyen sznob tinipicsák!" (Én)

"Kinek képzeled magad hogy sznob tinipicsának hívsz? Nem is ismersz!" (L/14/útban JATE fele)

"Pont úgy viselkedtek mint a sznob tinipicsák." =D 

"Attól hogy úgy  viselkedünk még nem vagyunk azok mert nem is ismersz!" 

"Most már értelek Mircsov!":)

 

8 days

2010.04.18. 04:27

 Hey Lazarus!

We have only 8 more days to live by now
Listen to me, heed my call
watch me come and watch me go
that's my rise and fall
I have an urge for love, unpleasant need
nothing satisfies, not even weed
 
Hey Lazarus!
We have only 7 more days to live by now
On my way I met a lot of girl 
either she wasn't into me or i wasn't into her
along the women there is a pattern a trend
the ones i could really love looked at me as a friend
 
Hey Lazarus!
We have only 6 more days to live by now
People told me i was gifted
but the trail of my life had too much drifted
i was jesus i knew moses a prophets blood flew in my veins
i knew too many i smoked too much  i couldn't anymore remember names
 
Hey Lazarus!
We have only 5 more days to live by now
The purest crime is to live in this world
But things have changed the dice have turned
To live in this world is the purest crime
I believe this is not my time
 
Hey Lazarus!
We have only 4 more days to live by now
If you want to leave this place 
You must not do it in disgrace
That's a choice you have to make
Your only chance you have to take
 
Hey Lazarus!
We have only 3 more days to live by now
I can't offer you a piece of gold
But come with me on the longest road
Trust me old friend and take my lead
We have more drugs than we need
 
Hey Lazarus!
We have only 2 more days to live by now
Girl if you love me then cry it out loud
We have one day left time is running out
I'll be already gone and you'll shout
But i won't hear it so that won't count
 
Hey Lazarus!
We are having a last moment before we die
I don't have a reason to live another day
So i'll just walk and pass away
I can hear a nice melody
Lazarus is my company
 
It appears we are dead so we don't have to hurry
We are just beginning an ancient journey
 
We cannot be seen above or underground
We are lost in time and space and nowhere to be found
 
Többek közt ezért ölöm meg magam

Holon Gonzo korszak prológus

2010.03.01. 03:31

 Drograzzia a JATE-klubban - 14 fiatalt előállítottak

 

164. flexsnake 2010.03.01. 01:59
Az egyik oka, hogy ma illegális a marihuána az, hogy az 1930-as években a gyapottermesztő farmerek sikeresen lobbiztak a kendertermesztők ellen, mivel konkurenciát láttak bennük.
+
a legnagyobb kenderellenes kampányt egy faktiermelő cég vezetője indította, mivel a kender felváltotta volna a fát a papírgyártásban illetve a gyapotot a szövetgyártásban hiszen sokkal olcsóbban sokkal jobb minőséget képes produkálni mindemellett a világon szinte bárhol kinő a földből és nem kéne a Föld tüdejét kivágni. Aki azt mondja hogy a fű rossz vagy ostoba mert nem tájékozódik és ezáltal hagyja magát félrevezetni vagy a propaganda részeként bolondítja a hiszékeny embereket. A Btk meg nem szentírás, mert ugyanúgy össze van csapva és el van baszva ahogy az egész feleslegesen túlbonyolított rendszer. A politika is csak azért van hogy megossza az embereket semmilyen más funkciót nem tölt be. Remélem előbb utóbb kinevelkedik egy olyan generáció akikben meglesz a természetes józanész és szakítva az emberiség eddigi hagyományával nem hajszolja majd magát a kipusztulás felé, illetőleg létrehozza az anarchiát amiben mindenki egyenlő és boldog.(még mielőtt valaki okoskodna az anarchia nem a rendszer hiánya hanem a szükségtelensége) E
lszomorít és dühít egyben hogy ilyen primitív nép tagjának kell lennem mint az emberiség...azon belül is pont a magyarokhoz kell tartozzak...a kender egy csoda, megmenthetne a globális felmelegedéstől, a ráktól, a rossz lehellettől is akár :D, de NEM, tiltsuk be mert az a trendi, mert majmolni kell az USA-t.a rendőrök kapják be ha ilyen rendszert szolgálnak. a törvényhozók haljanak meg mert már épp ideje lenne. ha tehetném mindenki szájába nyomnék egy spanglit és mindenki megértené...nem lenne több háború, irigység, kapzsiság, ittas sofőr, herkás...de inkább mutogassunk és küldjünk 2méteres kommandósokat a békés füvesekre hogy a csőcselék ne azzal legyen már elfoglalva hogy szétrabolják őket...kenyeret és cirkuszt ahogy mondani szokás csakhogy a kenyér már penészes hát marad a figyelemelterelés. az a baj ezzel az országgal/világgal hogy hiába szembesítik az embereket azzal hogy nekik sz*r, és még sz*rabbá teszik folyamatosan azok akiket ŐK HAGYNAK munkálkodni...nem csinálnak semmit...semmit...tűrnek...és siránkoznak a helyett hogy kimennének az utcákra hogy KICK SOME F*CKIN ASS...én kiveszem a részem az ellenállásból...aki tétlen marad az egyenlő azzal hogy elősegíti ennek az állapotnak a fenntartását...aki tétlen marad annak a neve legyen a sárba tiporva és alázkodjon meg azelőtt aki szívvel lélekkel próbál tenni egy valóban szebb jövőért...és halálok halálával haljanak azok akik ebben a pillanatban is a hasznot húzzák! nézzen mindenki saját magába...áhh nincs értelme ostoba barmok vagytok SZINTE mind!

Boli Kari és társai...pff

2010.01.05. 12:46

Az ünnepek alatt a bennem uralkodó érzések gondolatok:

Szerettem volna ha a barátaimmal tölthetem el az egészet, a partykat mert nem kellett otthon lennem, saidot mert adott papírt amikor kellett, tirpát mert emelte poharát amikor kellett...-_-nem kell hogy emlékezz én vagyok a krónikás a feljegyzett tudásanyag mára már óriás-_-....megint a rímeket hogy kavarognak a fejemben, az összes lányt aki keresett és megtalált, az összes barátot aki gondolt rám, akikre gondoltam, akik nem loptak onnan ahova én vittem őket főleg nem számomra KRVAFONTOS emberektől akik utána már nem is érdekeltek, a régi barátokra akik rájöttek hogy számíthatnak rám, az újakra akik még önszántukból segítenek, a pillanatokat amikor szabadnak éreztem magam...

nem szeretem a szokásokat, a kötelező családlátogatást, a töltöttkáposztát, az ajándékozást, a latyakot, a hideget, az alkoholt, a "télibundát"(brrr), az erőltetett szeretetet, a soha nem látott könnyeket, az elvárásokat, a megkötéseket,a munkanélküliséget, a mentő hangját, a rendőröket, a vérontásokat, a felesleges információt, a buta embereket, a vadkeresztényeket, a lusta dj-ket, az érdekkapcsolatokat, a cigiről leszokást, a töredezettségmentesítést, azt amikor kevés a lőszer, a pillanatot amikor rájövök hogy mégsem vagyok szabad...satöbbi

hát drága kellemes ünnepeket IN YO  FACE MOFO!!! 

0.01 Vivát százados mérleg!

2009.12.14. 11:21

0.95 még jó...1.01 már nem...mert ha mondjuk 1.05-6-7x20 az már 1-1,5...az pedig mínusz. Sehogy se jó ez :) februárig kéne szereznem befektetőket...150Eft...de ha összejön...akkor már nem nagyon kell aggódnom...vagy vmi ilyesmi :D és az ilyen kis mérési hibákból következik az hogy a kitűzött célt nem érem el...csak kompromisszumot tudok kötni...abból baj már nem lehet de adós maradok...Sehogy se jó ez :)

 

yoyoyo...éjj..éjj....

én csak ülök it a gép előtt nyomkodok színes gombokat

nekussoltass engem haver mert feltárom a gyomrodat

ablakon távozok a betörő már ajtón kopogtat

az éjszakai szélben szál hajam szépen loboghat

mióta leszoktam a cigiről sokkal többet dohányzok

hollywoodban részegen asztalon járok táncot

biztosítva vagy haver felhúzták a hadi sáncot

utolsó forintomból kérek csak mégegy számot

belülről emészt a bánat, kívülről kicsattanok

minek rántsanak bicskát a hallhatatlanok

megköszönöm h ha nálad alhatok

az se gáz pajtás ha nem jut rám a paplanod

cserébe füvön kívül nem tudom mit adhatok

ha szépen megkérsz felgyújtom neked a paplakot

4!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

négy:D

Hájjákmeg há' mióta lészoktám a dohányzásrú 2x annyit költök cigerettára mint egyéPként. Belülről emészt a bánat, kívülről kicsattanok...nah ja literszámra vedelem a tejet...mást nem igazán fogyasztok...mármint táplálékot...egyebet...egyre többet...már ha lehet az én teljesítményemet még fokozni. hwban voltunk fellépni(p25Buci) freestyleozni meg rappelni karvajó volt mert kevesen voltak és olyankor családias a hangulat és el tud lazulni az ember. meg fel is vettünk egy számot...aminek mondjuk szerintem szar az alapja...de majd remixeli a suhov x)

itt ez a lány...őt is nagyon kívánom...több tekintetben is...de ő arra várt hogy én lépjek, de én nem akartam elsietni mert azzal már sokszor benéztem :D el tudom képzelni hogy csak én fogom ki a töketlen csajokat x) de most komolyan miért mindig a hím kezdeményezzen? Ha akar valamit egy ember akkor nem az normális hogy megpróbálja megszerezni? Én? Én csak előkészítettem a terepet...kicsit túlságosan is bemelegítettem...tulajdonképpen már csak haza kellett volna vinnem és lehet egyből gerincre vágta volna magát...lehet hogy nem...nem számít nem csak kúrásra kell...lyuk az mindig van...

soha ne avatkozz bele mások magánügyeibe...soha...nem éri meg...semmi szín alatt nem éri meg...úgyis csak te leszel a szarszemét...erről most ennyit.

késik a szállítmány...de miért? a múltkor még épp időben megjött...mindenki csak kattog...mindenki "issza a tablást" amíg meg nem jön a "minőségi bor"...

 

majdmég folytatom most elugrok afrikába :D

 

twiztid

2009.11.20. 00:57

 oldanom kell hamar egy akksis mptré lejátszót és nyomulhatok megint fülessel !!! :D:D:D OH YEAH zura lösz :D közbe meg megy az osztogatás...:Dwáááá nem tudok kimenni cigizni...wááá

Csak telik, csak múlik...

2009.08.20. 09:47

Az időt az ember találta ki. Az égitestek mozgásához kötött fogalmat hozott létre amihez viszonyulhat, viszonyíthat. Az időt az ember teremtette.

18 éves lettem...végre...elkésni a saját születésnapi tivornyámról és ezzel kirekeszteni egyes embereket belőle nem rossz dolog, főképp ha azt nézzük hogy mindent megtettem hogy Időben odaérjek és útközben majdnem minden személlyel aki számít találkoztam. És utóbb be lett pótolva minden. Majdnem minden. A pótlásnak is megvan az ott és akkorja...de valahogy mégis más...számítani nem igazán számít, persze ez is mint minden, viszonylagos.

Egy megfelelő társért sóvárgó gondolataim bevonzottak életembe - ha csak ki időre is - egy olyan személyt aki enyhített a szeretethiányomon. Filmbe (How High) illően ismertem meg a lányt:

-Papír?

-Belevaló?

Epikusnak véltem a kapcsolat létrejöttét, és túl nagyra értékeltem minek következtében annyira elteltem a boldogságomban hogy hagytam magam "kipróbálni". Egy nálam tapasztalatlanabb egyén úgymond "kihasznált", amit ugyan nem szégyellek de nem is vagyok rá büszke. A helyzet komikumát azonban felismerhetőnek vélem. Hosszú senyvedés után 5 nap abban a tudatban hogy van valaki velem mellettem felettem alattam...oda teszed ahova akarod a lényegen nem változtat. Szép, minőségi szexet kedvelő, nem buta, kedves, szeretni tudó és szeretetre méltó partner volt. 5 napig. Ami elég kellemetlenül érintett mert nem vettem észre hogy nem gondolja komolyan. Dehát ilyen az élet túl kell lépni...Shit happens...Csak ez nem olyan egyszerű mint amilyennek elsőre tűnik. Főleg egy olyan ember esetében aki életében kevés nőstényhez vonzódott fizikai alapokon kívül.

Kellemetlen azt érezni hogy már megkaptad amire vágytál de elengedted...és ahogy ezt most leírtam belém hasít...nem érdemes küzdeni ezért?

Talán igen talán nem, ez emberfüggő, de én nem igazán érzem magam döntésképesnek. Talán meg kéne próbálnom...újra...talán                                                                    Az érzelmek ingoványos mezejére tévedtem ahol sok fájdalom és gyötrődés érheti a józanlelkületű gyanútlan személyt...no persze ez csak a legrosszabb eshetőség, de mindenre fel kell készülni. Ezt miért nem tanítják az iskolában? Talán ez valami olyasmi amire mindenkinek magának kell megtalálni a választ.

Nem tudok, Nem akarok erről most többet írni, talán majd ha jobbra fordulnak a dolgok...

 

Dubstep...az IDM (Intelligent Dance Music) egyik gyöke. De sajnos még az elektronikában jártasak se nagyon vannak tisztában mibenlétével ebben a régióban...ami elég gáz tekintve hogy emellett majdnem mindenkinek tetszik csak nem tudják mi az. Tettem egy erőtlen próbát arra hogy úttörőként megmutassam az utat...de az emberek szívesebben járnak a homályban. Na jó nyilván a szerencsétlen időpont, a szervezés és a reklám hiányának is nagyrészt betudható sikertelenség elfogadható hiszen mindig újra lehet próbálni és Én újra is fogom. Jobbat, szebbet csinálok. És nem fogunk emberhiány miatt 10kor bezárni még ha egy jóbarát akaratán kívül (önnön butaságából) közre is játszik ebben...hanem tovább kell majd nyitvatartani az emberek igényes zene iránti éhségének kielégítése végett.

Elmentem pár hete a JATE klub péntek esti smokebreakjére ami éjfélig ingyenes ugyan de egy hulladék selejt szar. Fél éve ugyanazok a zenék mennek és senki nem veszi észre...Mondjuk máskor (pl.:SzomBeat " a hétvége lüktetése" pfff) őskövület zenék is lejátszásra kerülnek, újra és újra és újra...idegtépő hogy az emberek többsége ennyire igénytelen. Mert ezeket a számokat nem azért játszák repetatív módon mert olyan hűdejók lennének hanem azért mert 1: nincs másra perspektívájuk 2: mit erőlködjön az előadó ha tehetségtelen, botfülű, és a közönség a tinglitangli szarokra is elropja az időt. Kíváncsi leszek mi lesz az új generációból, mekkora változást lesz képes előidézni, hogy amikor végleg átvesszük a stafétát valóban javulni fog-e a kúltúrális életminőség. A mostani értelmesek ugyanis fuldokolnak.

Jah és még egy apróság...A minap futottam...siettem valahova...és száguldva befarol mellém egy RENDŐR autó amiből egyből kipattan két satnya kis köcsög kérik az irataimat és magyarázatot arra hogy én miért futok...hogy MIÉRT FUTOK???? Hát mit képzelek én??? Futni merészelek? Mondjuk én nem vagyok visszaeső elkövető de azért ez is nyilván büntetendő...ja hogy nem? Akkor meg MI A FASZT KÉPZEL A K*RVA JAGELLÓ HOGY MEGÁLLÍT AZÉRT MERT FUTOK? És egyből megkérdezi hogy van-e nálam kábítószer...majdnem azt mondtam hogy bazd még nincs és ha nem hagytok tovább menni akkor nem is lesz :-D éppen intézkedtem x)

Kívülről talán kilátástalannak tűnhet a helyzetem, saját lakás, munka, pénz nélkül az ember nem sokat ér mások szemében. De én tudom mi következik, látom a jövőt és tudatosan alakítom. A felszín alatt megvannak a magam seftjei amikre csak az érintetteknek van rálátása...és ez így van rendjén...Majd néz mindenki amikor látják hogy Jézus ismét(!) feltámadt.

hmm...nah most ennyi cső písz béke :D (lol magamnak köszöngetek XD)

 Ui.:Egy fontos hozzáfűzni való

 

Ha Saidba baszlak ki visz Aza című blogbejegyzésem második felében említett nőstényt nem szűntem meg szeretni...és nem is leszek képes soha...és mindentől függetlenül tiszteletre méltónak tartom, örök csodálója maradok.

om mani padme hum

2009.05.07. 04:15

kész vége ennyi leszarom nemérdekel. megszületett a döntés. az elkövetkező 1-2 hétben valószínűleg annyira szétcsúszom amennyire csak lehet, mostmár az se számít hogyan miből mivel miért...najó a miértje talán még említésre méltó is lehetne de azt is teljesen fölösleges kifejtenem mert már korábban megtettem és a szart ragozni és rágódni rajta nem túl jó.

de ha már nem tudok aludni akkor egy tömör áttekintés lehet jól jönne.

a legtömörebben talán így tudnám megfogalmazni hogy mi bánt:

"hiányzik az életemből a szeretet"

egyre többet gondolkodom

és egyre kevesebb értelmet látok

és egyetlen embert sem tudok hirtelen megnevezni akiről biztosan állíthatom hogy őszintén szeret...najó talán Mota de az még mindig csak 1...talán még VRV meg Suhu de az még mindig csak 3...3 olyan ember akivel alig találkozom...d(~_~)b...már nem szeretek mindenkit.

sőt a szeretet és béke hírnöke szintről eljutottam arra ahol már nem szeretek mindenkit...és akit nem szeretek azt leszarom...elég drasztikusan csökkentettem a szeretteim számát...az eddigi mindenkiről lement két kezemen megszámolható mennyiségre...darabra...rájöttem hogy nem éri meg mindenki felé a pozitív energiákat sugározni mert akkor nekik jó lesz nekem meg nem...innentől kezdve a legegyértelműbb ami nekem nem jó azt nem szeretem ergo minek csinálnám???

ám mindezzel még nem teremtem meg magamnak a boldogságomat de nem ám...csak azt értem el hogy nem pazarlom az energiáimat arra hogy a gyötrődés fele sodorjam magam...most egyhelyben állok és keresem azt a személyt aki szeret engem és énis képes vagyok szeretni őt. nem életem párját keresem csak valakit aki van...lenne...de sajnos nincs még egyelőre...türelmetlen vagyok talán csak ez a bajom de szerintem ez érthető hiszen szeretném ha nekem is kijárna a jóból mert megérdemlem...megérdemlem? úgy érzem istenadta jogom van a boldogsághoz...direkt nem mondom hogy pont úgy mint bárki másnak de nem rosszindulatból...inkább csak semlegességből...egész pontosan azért nem említek másokat mert nem említésre méltók, mert nemérdekelnek leszarom őket. és pontosan ez az a felfogás ami miatt ilyen szar a világ...az elkülönült gondolkodásmód a kollektív tudat hiánya...igen ám de ez már csak azért is ördögi kör mert aki csoportos gondolkodásra lenne hajlamos annak az elutasító környezet és társadalom egyéni szinten veszi el a kedvét a pozitívitástól ezért csak nagyon kitartó emberek lehetnek képesek arra hogy megmaradjanak embernek...én feladtam a próbálkozást mert egyedül érzem magam...remélem másnak sikerül

 

remélem

Ha Saidba baszlak ki visz Aza

2009.04.19. 15:38

tegnap este belvárosban mászkáltam a legtöbbet, intézkedtem alapoztam mivel nem volt pénzem később az old timerben megrendezett születésnapon inni, szal inkább bekábszereztem az utcán ingyen és úgy indultam neki de végülis fél 2ig bírtam azt hiszem abszolúte nem éreztem magam jól kijött rajtam mindenféle lelkiválság, fizikailag is elfáradtam és csak az boldogított hogy nem vagyok tiszta, az elmúlt hetekben elért kiemelkedő eredményeimmel fordított arányosságban pusztult le az egom...abszolúte nem érzem magam semmilyen szinten kívánatosnak, lófasz értelmet nem látok az életemben fáj látnom azokat a szerelmeimet akikkel nem lehetek együtt és ez az egész az amúgy gyenge de határozottan romlékony idegrendszerem tűrőképességének határát súúúúrolja...

szerinted én mit erőlködjek miről paktáljak egy olyan formával akinek 2 liter tejet értem meg??? jó még ha esetleg anyatej az legalább drága...de ezekután lófasz...igyekszem leszarni de ezt most valahogy nehezebb...ilyen nagyon régen nem volt már, idejét sem tudom, de a zene jóóó ami a fülemben bömböl hamarosan lefőzünk egy kis ayahuascát és minden rendben lesz...nekem nem kell a valóság varázslatot akarok bazd kapja be az összes háborúpárti lotyó kezdem úgyérezni hogy a nők többsége tényleg ostoba
és az ilyen emberek hajszolnak bele a rosszba mert az ilyenektől menekülök...és még traktálja belém hogy neki kontramál kell hát bazdmeg kapsz mindjárt egy végbélkúpot azt szopogassad...gyógyszeres ****. mostmár tényleg kezdek fe lbas zódni...jó lenne tudni meddig fogom bírni, mert ha tényleg betelik a pohár annak beláthatatlanok lesznek a következményei. összehoztam kb 50 fiatalt hogy ne külön klikkesedve igyanak hanem ismerkedjenek fajtársaikkal és sikerült...mert ugye a béke és szeretet hírnöke azt mondta hogy a kulcsszó: összetartozás és sikerült bzdmeg...utána már gyerekjáték volt rájönni hogy ennyi embernek eléég sok aprója van amit érdemes lenne egy kalapba gyűjteni...sikerült...gondoltam akkormár intézkedek is...az is sikerült...és mégsem segített rajtam semmit...nem éreztem magam jobban ergo nem érte meg...ego sum via veritas et vita...szal mindenki bekaphatja bíráljatok nyugodtan úgyis meghalunk izmszkizm
 

Romantika

2009.03.14. 20:49

A szex jó...a csoportos szex is jó...igaz ebben az esetben nagyjából elvész az intimitása a dolognak...de azért még jó. Megismertem életemben az eddigi legcsodálatosabb lányt...keresve sem találnék illetve nem is kívánhatnék jobbat...rendkívül vonzó, intelligens, tudja mit akar és vannak tervei, céljai...az én tökéletes ellentétem. Néha elgondolkodok és nem értem mit látnak bennem a hasonló tünemények, de az esetek többségében nem érdekel, nem gondolkodom inkább csak élvezem a helyzetet. Ez szerintem így jó...számomra legalábbis ez optimális. Nem szeretek rágódni mert felesleges és fárasztó. Ha van egy nőstény akivel hosszabb távon tudnék gondolkodni akkor az ő...imádom, bálványozom de ezt csak mérsékelten és nem tolakodóan mutatom ki...és isteni az ágyban...tényleg nem lehet panaszom semmire...talán arra hogy tulajdonképpen nem vagyunk együtt...nem párkapcsolat...csak úgy hozta a sors hogy megismertem és két hét ismerettség után már nála lakom...együtt alszunk mosolygunk egymásra és ölelkezünk. A születésnapján kicsit felöntöttünk a garatra...de végülis egymás karjaiban kötöttünk ki...csodálatos volt...habár az elfogyasztott alkohol jelentősen gátolt az élvezet élvezésében...de csodálatos volt...

Rasszizmus

2009.03.09. 14:04

miért van az hogy youtube hemzseg az olyan videóktól amiken cigányok vernek mindenkit és mégsem szabad beszélni róla??? milyen SZAR ország ez milyen SZAR GYÁVA emberekkel??? az agresszív kötekedő verekedő cigányokat(mellesleg az ugyanilyen magyarokat is) kíméletlenül meg kéne büntetni...lenne pár ötletem...az utcákon megint hallani a "gázkamra" szót...miért kell ez??? hamár egy kibebaszott országban "élünk" akkor miért nem lehet ezt békésen megoldani??? meg tudom érteni a gárdistákat...itt nem a bőrszínről van szó, hanem a mentalitásról...a morális normák hiányáról...és valljuk be, nem hiába élnek a cigányok ÍGY ( https://www.youtube.com/watch?v=FBd2pGyAtDU ) a köztudatban. van alapja...nem a cigányokkal van bajom...hanem a túlnyomó többségükben fellelhető agresszivitással...ezen az összes "magyar" is nyugodtan elgondolkodhat. a picsába is ne folyjon már vér!!! higgyétek el lehetne ez másképp is. most mi vagyunk a jövő! nekünk kell változtatni...

uramisten

MO

2009.03.08. 17:24

Magyarországon elég sz*r a helyzet...akinek nem "üzletember" az apucija vagy luxuskurva az anyucija, elég nehezen teremt magának egzisztenciát...a mai társadalom olyan selejthulladék "gyermekek" tömegét termeli ki akik nem képesek normális emberi kapcsolatokat fenntartani, nem boldogulnak az életben, nincs bennük tolerancia sötöbö...és engem az az estébé nagyon zavar hiszen a felsorolást hosszabban tudnánk folytatni...túl hosszan is.

Mindebben közrejátszik a TV, a fiatal újgazdag szülők akik saját morális nézetek híján nem tudják nevelni az új generációt. Mindeközben dagadt, gazdag, faszvakaró droid politikusok is rátesznek egy lapáttal...de...áhhh nem is írom tovább mert csak felbaszom magam rajta...mindenki tudja miről beszélek...mondjuk eddig max ha 2en olvasták ezt a blogot...néha úgy érzem vesztegetem az időmet..néha mások mondják ezt...de mindennek eljön az ideje és az én jövőm már úton van...

majd folyt köv ha lesz lelkierőm

(megjegyezni: másnaposan ne írj blogbejegyzést!)

I doser

2009.03.04. 16:01

Hogy miket ki nem találnak. Találkoztam már drogpótló fűszerkeverékekkel, és egyéb anyagokkal...de nem voltak az igaziak.

Az Idoser lényege hogy hanghullámokkal stimuláljanak meghatározott agysejtcsoportokat...magyarán olyan frekvenciák zúgnak amik baszakodnak a fejeddel. Ellenben ez abszolót emberfüggő kire milyen mértékben van hatással továbbá mint az igazi pszichedelikus drogoknál itt is fontos a set&setting.

Még írok erről most még kísérletezgetek...

Jateklub

2009.03.01. 12:59

 A híres hírhedt Jate klub közkedvelt szórakozóhelye lett sajnos mindenkinek...

SmokeBreak éjfélig ingyenes lett...ergo 23:59-ig bárkit aki zsebelni, kötözködni esetleg melegedni akar beengednek különösebb kivétel nélkül. De ráférne már a helyre egy új festés, ugyanis kezd kissé lapos lenni...a megszokás. Nameg persze ott vannak a klasszikus retro slágerek amik mindenki örök kedvencei...hiába hallom az emberektől azt hogy nah megint ez a szar...nem értem miért kell minden egyes rendezvényen megszólalnia ezeknek a daloknak, hogy miért van az hogy egyik "partiból" átmegyek másikba és ugyanaz a "zene" szól, többé-kevésbé az általános emberforma sztereotípiák megjelenési arányáról nem is beszélve. Jobb esetben a visual más de az se mindig. Érdekes hogy a szegediek többsége nem szegeden bulizik, ellenben a szegedi szórakozóhelyek tömve vannak peremvidéki lecsúszott parasztokkal. Én a dicsó zenét párosítani tudom az intelligenciával...lásd aki azt a szart hallgatja valószínűleg nem fog magasröptű gondolatokkal megtelni...soha. A progressive muzsikának megvan a szépsége, még a minimalra is azt mondom hogy vannak jó számok...de a dicsó meg a hárdteknó szerintem egyszerűen idegesítő és tökugyanolyan :D

nah mind1 xd

Vmi ilyesmi

2009.02.24. 12:45

Mostmár legalább értem h miért "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"....boldog az, aki full tudatlan, nem látja, és nem is érdeklik az ilyen nagyobb átfogó gondolatok, csak a saját kis világában él, leköti a felkelek-csinálok vmit-elvagyok-lefekszek újra meg újra ismétlődő ciklusa, és nem látja meg, h sokkal nagyobb dolgok vannak a világban mint az ő kis saját élete...


Az értelem fájdalmat okoz, mert rávilágít arra, hogy mekkora szar ez az egész... akinek nincsenek ilyen irányú elképzelései, aki még soha nem gondolt bele, h sokkal jobb is lehetne, az nem törődik vele, és ha nem is látja a legjobbnak a saját létét, de lényegében elfogadja azt.
 

Hmm

Szeged az otthonom...volt

2009.02.24. 12:35

Régebben örültem hogy uramisten mennyi embert ismerek de aztán rá kellett jönnöm hogy nem is laknak sokan piciny "városunkban". Bezzeg Bp-n részegen üvöltözheted az Andrássy úton azt hogy buzi vagy és le se szarnak, de próbálnál meg fikázni KerekPöröc előtt másnap számodra teljesen ismeretlen emberektől hallanád vissza hogy te mekkora igénytelen vagy.

És ez még hagyján

De ezen alacsony populációban is túl sok olyan egyén van aki hazugságokkal próbál keresztbe tenni másoknak, nekem, neked, MINDENKINEK, valós indok nélkül vagy ha mégis van oka rá az is minden bizonnyal hazugságokon alapul. Szánalmas és undorító.

Szánalmas, undorító

Én szeretek szívni

Nem oldja meg a problémákat nem tünteti el őket és az általános világi "rosszat" csak a perspektívámból...lényegében segít hogy egy kicsit ne kelljen a bajaimra gondolnom.

Mostanság ha megkérdik hogy vagyok mivan velem csak annyit mondok ne kérdezd mert nem szeretek panaszkodni.

Nekem nem is lenne szükségem másra csak egy mezőre almafával, fűvel, nimfákkal, egy nagy vetítővászonnal amin anime megy 0-24...jah meg Amon Tobin szóljon a semmiből. Ez lenne az idill...Deh...ugyan már ilyen nincs...és miért nincs? Pedig lehetne.

Lehetne hogy az ember létrehozza a kollektív tudatot, a világbékét, az általános jólétet irigység, önzőség, ármány nélkül. De nem mert az emberiség is csak egy vírus. Zabálj, szaporodj, terjeszkedj...biztosítsd egy létjogosulatlan faj fennmaradását...én ebből nem kérek...nem fogok egy bukott civilizációt támogatni, nem leszek hazug próféta ki az emberek nagyságát hirdeti, nem akarok felnőni, nem akarom hogy benőjön a fejem lágya, nőjjön be annak aki mondja, tanulja meg hogyan kell elfogadni másokat, és hogy nem kell mindenkit megkülönböztetni vagy megölni aki másképp gondolkodik, és egy idő után mindenkiből becsületes értelmes ember lenne.

Értékeld a tudást

1 nap, 0 pénz, 0 bevétel, sok cucc...

Holnap el kell költöznöm de nem tudom még hova. Próbálkoznék...de már nem tudom mit hova merre meddig és legfőképp miért? Minek küzdjek? Azért hogy legyen egy közepes állásom és békében elhunyjak az 50es éveim végén? Nem TELJESEN MINDEGY mit teszek? A végén ugyanaz a sors vár engem is mint mindenkit...meghalok...nem mindegy hogy mikor? Nem lehet elegem? Azt mondják hogy az ember maga ad értelmet a saját életének de, annyi a szar ember hogy nincs kedvem köztük élni hogy nap mint nap szembesüljek a sok rosszal. Ezért még a szép/jó pillanatok se kárpótolnak...vagy igen? Miért van bennünk a túlélési ösztön...egyáltalán mindenkiben meg lehet találni? Ez az én bajom, túl sok a kérdés de válasz...és akinek van is válasza az általában scak légbőlkapott bölcsesség.

süti beállítások módosítása